„Hajótöröttek, akiket Jézus partra segített"

2019. június 27., címkék: családi nap, kárpátaljai egyházkerület

Mezőváriban immár 9. alkalommal rendezték meg a Kárpátaljai Református Egyházkerület (KRE) egyik legnagyobb rendezvényét, a Családi Csendesnapot. Ezúttal a Csongori Szenvedélybetegeket Mentő Misszió együttműködésével.

Elhunyt Gulácsy Lajos

2016. november 06., címkék: In memoriam, kárpátaljai egyházkerület, gulácsy lajos, in memoriam

Életének 92. évében vasárnap elhunyt Gulácsy Lajos, a Kárpátaljai Református Egyház nyugalmazott püspöke. Temetése november 8-án közép-európai idő szerint 12 órakor lesz Munkácson.

Kárpátaljai jégkárok

2016. június 27., címkék: kárpátaljai egyházkerület, természeti katasztrófák

Kárpátalját is elérte az Európán átvonuló viharzóna. Június 21-én hajnalban a megye nyolc járásában heves esőzéssel, széllel és néhol tojás vagy ökölnyi nagyságú jéggel kísérve érkezett meg a zivatar. A Kárpátaljai Református Egyház Diakóniai Központja a Pulzus Rádió kíséretében a legnagyobb kárt szenvedett Nagyszőlősi járás több településére kilátogatott a vihart követően. A Kárpátaljai Református Egyház gyűjtést indított a károk enyhítésére.

Egyházkerületi közgyűlés Kárpátalján

2016. március 17., címkék: komjáthy benedek-sajtódíj, kárpátaljai egyházkerület, egyházkerületi közgyűlés

Lelkészszentelés, díjátadás és évértékelés is szerepelt a Kárpátaljai Református Egyház (KRE) elmúlt szombaton megtartott soros közgyűlésének napirendjén.

Hódmezővásárhely támogatásával épül új óvoda Mezőváriban

2015. szeptember 28., címkék: református oktatás, hódmezővásárhely, kárpátaljai egyházkerület, Kárpátalja, kárpátalja, mezővári

Erről írt alá együttműködési előszerződést a magyar város, az ukrajnai Beregszász járásban található település és a Kárpátaljai Református Egyházkerület. A közadakozásból megvalósuló beruházás a határon túli falu történetének egyik legnagyobb támogatása.

Családi nap Kárpátalján

2015. augusztus 25., címkék: Kárpátalja, kárpátaljai egyházkerület, kárpátalja, családi nap

Egyedül Krisztus a Megtartó címmel családi napot tartott a Kárpátaljai Református Egyházkerület (KRE) augusztus 22-én Tiszapéterfalván. Az eseményen mintegy 5000 hívő gyűlt össze.

Kárpátaljai segítség Magyarországnak – több mint hárommillió forint érekezik a bajbajutottakhoz

2010. június 10., címkék: kárpátaljai egyházkerület, Határon túl, adománygyűjtés, természeti katasztrófák

A Kárpátaljai Református Egyház gyülekezeteiben gyűjtést szerveztek az árvízkárosultak megsegítésére. Emellett többen felajánlották kétkezi munkájukat is.

Kárpátaljai segítségnyújtás kormányzati közbenjárással

2010. június 04., címkék: kárpátaljai egyházkerület, természeti katasztrófák, adománygyűjtés, Hírek, szeretetszolgálat (mrsz)

  A Kárpátaljai Református Egyház az árvízkárosultak javára 2,5 millió forintot gyűjtött, melyet a Magyar Református Szeretetszolgálaton keresztül juttat el a rászorulókhoz.

Lendület – Mintegy 1800 fiatal vett részt az ifjúsági találkozón

2010. április 19., címkék: Határon túl, találkozó, kárpátaljai egyházkerület, ifi

Salánkon rendezték meg a hétvégén a Kárpátaljai Református Egyház kerületi ifjúsági találkozóját. A Lendület nevet viselő rendezvényen mintegy 1700-1800 fiatal gyűlt össze szombaton azért, hogy Isten igéjével feltöltekezve, új lendülettel tudják folytatni hétköznapjaikat.

Mindenki lehet a maga módján angyal – Kolozsvári teológusok a Sámuel Alapítványnál

2010. március 22., címkék: kolozsvár, sámuel alapítvány, Határon túl, debreceni teológia, kárpátaljai egyházkerület, adománygyűjtés

Hat fős delegáció érkezett március elején a Sámuel Alapítványhoz. A csoport főként a kolozsvári teológia hallgatóiból állt, akik azért érkeztek Kárpátaljára, hogy az erdélyi testvérek meleg köszöntése mellett egy több mint negyedévig tartó szorgalmas munka gyümölcsét átnyújtsák: személyre szóló ajándékcsomagokat a gyermekotthonok kicsiny lakóinak.

„Kárpátalján aki magyar, az hívő ember is”

2010. március 17., címkék: kitüntetés, kárpátaljai egyházkerület, református oktatás, Hírek, zán fábián sándor

Csak úgy maradhat meg a kárpátaljai magyarság Európa térképén, ha van identitása és célja, valamint Isten dicsőségére akar élni – nyilatkozta Zán Fábián Sándor, miután átvette a Magyar Köztársasági Érdemrend Tiszti Keresztje kitüntetést. A kárpátaljai püspök, valamint László Károly, a Técsői Magyar Tannyelvű Református Líceum lelkész igazgatója a kárpátaljai magyarság fennmaradásának megőrzése érdekében tett munkájáért kapott magyar állami kitüntetést.

Magyar állami elismerést kaptak a kárpátaljai reformátusok

2010. március 15., címkék: zán fábián sándor, református oktatás, kárpátaljai egyházkerület, Határon túl, kitüntetés

A kárpátaljai magyarság fennmaradása, identitásának megőrzése érdekében végzett munkája és karitatív tevékenysége elismeréseként, a Magyar Köztársaság Érdemrend Tisztikeresztje kitüntetést kapta Zán Fábián Sándor, a Kárpátaljai Református Egyház püspöke, László Károly református lelkész, a Técsői Református Líceum lelkészigazgatója pedig a Magyar Köztársaság Arany Érdemkereszt kitüntetést vehette át.

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.